Én hallottam, hogy egykor

Én hallottam, hogy egykor földre szállott a Megváltó,
Föláldozta az életét énértem, bűnösért.
Úgy szenvedett, mint Bárány, vére értem folyt Golgotán,
Eltörölte sok bűnömet e csodás szeretet.

A győzelem már enyém, megváltott szent vérén,
Ő meghalt énértem, megtisztított engem,
A szívemet átjárta ez áldozat nagy volta,
Már enyém a győzelem a Jézus vérében.

Én hallottam egy jó hírt, Jézus szenvedőt meggyógyít,
Aki sánta volt, az újra jár, a vakok szeme lát.
Én térdre hullva kértem: „Uram, gyógyítsd meg a lelkem!”
Ő látta súlyos helyzetem, meghallgatott engem!

Én hallottam, hogy nékem helyet készített a mennyben,
Égi városban, mely színarany, hol Isten trónja van.
Szent angyalok az Úrnak zengnek szüntelen háladalt,
Ott fönn majd velük éneklem: Ó, mily nagy győzelem!

Home