Értunk ment az Úr halálharcára
1. Értünk ment az Úr halálharcára,
Mikor ama kertbe ért.
Lásd Őt, lelkem, mint borult arcára,
Esdvén lelkünk üdvéért!
Értünk jöttek Rá a rettegések,
Szorongások, gyötrő szenvedések;
Értünk sírt és esdekelt,
Verejtéke véres lett…
2. Értünk verték rútul drága arcát,
Melyen vére gyöngyözött…
Mígnem Isten megszánta kínharcát,
S hozzá angyalt leküldött.
Értünk égett lázban minden tagja,
Két szeméből folyt a könnyek árja;
Értünk arca elborult,
S fájdalomtól eltorzult.
3. Értünk tűrt el szitkokat és sok gúnyt,
Csúfos arculcsapdosást.
Szánalmas a látvány, melyet így nyújt:
Sebzett vállán gúnypalást…
Homlokáról vére fel sem száradt,
Tövis-sebből új vérpatak áradt.
Nézni e nagy Szenvedőt:
Áthat csontot és velőt.
4. Értünk hordta súlyos keresztfáját
Szelíd, tűrő bárányként.
Rászegezve kitárták két karját,
Vére kifolyt patakként.
Értünk tikkadt szomjúságtól ajka,
Értünk függött kínban elhagyatva,
S elfogadta a halált,
Teste sír mélyére szállt.
Home