Értunk ment az Úr halálharcára

1. Értünk ment az Úr halálharcára,

Mikor ama kertbe ért.

Lásd Őt, lelkem, mint borult arcára,

Esdvén lelkünk üdvéért!

Értünk jöttek Rá a rettegések,

Szorongások, gyötrő szenvedések;

Értünk sírt és esdekelt,

Verejtéke véres lett…

2. Értünk verték rútul drága arcát,

Melyen vére gyöngyözött…

Mígnem Isten megszánta kínharcát,

S hozzá angyalt leküldött.

Értünk égett lázban minden tagja,

Két szeméből folyt a könnyek árja;

Értünk arca elborult,

S fájdalomtól eltorzult.

3. Értünk tűrt el szitkokat és sok gúnyt,

Csúfos arculcsapdosást.

Szánalmas a látvány, melyet így nyújt:

Sebzett vállán gúnypalást…

Homlokáról vére fel sem száradt,

Tövis-sebből új vérpatak áradt.

Nézni e nagy Szenvedőt:

Áthat csontot és velőt.

4. Értünk hordta súlyos keresztfáját

Szelíd, tűrő bárányként.

Rászegezve kitárták két karját,

Vére kifolyt patakként.

Értünk tikkadt szomjúságtól ajka,

Értünk függött kínban elhagyatva,

S elfogadta a halált,

Teste sír mélyére szállt.

Home