Mint a szarvas ér vizéhez

1. Mint a szarvas ér vizéhez,

Lelkem hozzád, égi Lény,

Úgy sóhajt, úgy szomjaz, éhez:

Vajh, elérlek egykor én?

Bús hívednek bánat árja

Éjjelnappal étke lett,

Mert az álnok azt kiáltja,

El nem érlek Tégedet.

2. Rád gondolva, árva lelkem

Búbánatban ég, eped,

Nem dallhatván hálatelten

Templomodban éneked.

Üdvözít az Isten engem,

Bár ma Hermon-hegy tövén

Száz örvény közt, förgetegben

Tenger kínnal küzdök én.

3. Napjaim mily jók valának,

Hogy megálda engemet!

Hálám ott az üdv Urának

Éjjel-nappal zenghetett.

Kérve kérlek, óvj meg engem,

Itt se hagyj el, ó, vigyázz!

Mért szorongat úgy az ellen,

S mért környékez ennyi gyász?

4. Csontjaimat porba ontják,

Összezúznak engemet!

S gúnykacagva egyre mondják:

Hol van a te Istened?

Mért vagy oly bús, árva lelkem,

Mért szorongasz oly nagyon?

Bízzál édes Istenedben,

Lesz még víg dal ajkadon!

Home