Tebenned bíztunk
1. Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, Téged tartottunk hajlékunknak!
Még mikor semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva,
Te voltál és Te vagy erős Isten,
És Te megmaradsz minden időben.
2. Az ember fiait meghagyod halni,
És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá kik porból lettetek!
Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak ő elmúlása
És egy éjnek rövid vigyázása.
3. Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,
Mint az álom, mely elmulik azontól,
Mihelyt az ember fölserken álmából;
És mint a fű, mely zöldell a mezőben,
Amely nagy hamarsággal elhervad,
Reggel virágzik, estve megszárad.
4. Amidőn Uram Te megbüntetsz minket,
Meghalunk ottan és a földre esünk;
A Te hatalmas kezedtől rettegünk,
Ha megtekinted mi nagy bűneinket,
Titkos vétkünket ha előhozod,
És színed eleibe állítod.
5. Haragod miatt napja életünknek
Elmúlik menten nagy hirtelenséggel,
Mint a mondott szót, elragadja a szél.
Napjaink, miket nékünk megengedtek,
Csak mintegy hetven esztendő idő,
Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
6. És ha volt kedves is valamennyire,
De többnyire volt munka és fájdalom;
Éltünknek elkél minden ékessége,
Elmúlik, mint az árnyék és az álom.
Ki érti a Te bús haragodat?
Csak az, ki féli nagy hatalmadat.
7. Taníts meg azért minket kegyelmesen,
Hogy rövid voltát életünknek értsük,
És eszességgel magunkat viseljük!
Ó, fordulj hozzánk, Úr Isten, ismétlen!
Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon?
Könyörülj már a Te szolgáidon!
8. Tölts bé már reggel minket irgalmaddal,
Hogy vigyük véghez jó kedvvel éltünket,
Ne terheltessünk nyomorúságokkal!
Vigasztalj minket és adj békességet,
És a Te haragod vedd el rólunk,
Mellyel régóta ostoroztatunk!
9. Láttasd meg szolgáidon dolgaidat,
Te dicsőséged ezeknek fiain!
Add megértenünk felséges hatalmad,
Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad,
Kezeink munkáit igazgassad!
Home