Magamban járom földi élet útjá

1. Magamban járom földi élet útját,

Fogván Megváltóm hű, erős kezét;

Lelkem remegve vívja nagy tusáját,

Keresve béke s boldogság helyet.

Leverve, csüggedve

Kiáltok égre nézve:

„Mikor jössz végre, én boldog napom

Minden szent arcát Szembe láthatom?”

2. Szent közelítésed itt alant is érzem,

Kegyelmednek forrása felüdít,

És békességed tölti ekkor szívem,

Elvéve bánatát, keserveit.

Lelkem felkel a porból

És dal kel ajkamról,

Sötét felhőn is látok fénysugárt:

Bűnömre az Atya bocsánatát.

3. De, oh, a boldog percek elrepülnek,

Mert lelkem bűn hatalma bántja még,

Csatáját vívja a test és a lélek,

Sátán szívembe vágja fegyverét.

Öröm helyet kel sok, jaj,

Dalom felváltja sóhaj.

Könnyezve vágyom innen messze el,

Hol fáradt lelkem jobb hazára lel.

4. Felhőtlen, tiszta, teljes békességnek

Hazája vajon hol lehetne itt,

Hol sokszor bánthat nyila ellenségnek,

Hol bánat rám borítja fellegit?

Sálemnek városába

Vágyom, aranylakába.

Ki földön szentül bízva vándorolt,

Minden terhétől megnyugodhat ott.

Home