Ősidők dúsgazdag hajnalán

Ősidők dúsgazdag hajnalán

Az ember egyedül élve,

Életnek keblébe hajdanán

Az első nagy igazság:

Nem jó egyedül,

Üres az élet és oly sivár.

Nem jó egyedül, szavamra senki sem vár.

Üres az élet, mint sziklasír,

Létből a nem létbe vissza sír

Kiért az élet, miért az élet,

Nincs benne sem öröm, sem bánat,

Nem jó egyedül, párjával zengi.

A kismadár nem jó egyedül,

Mondják a füvek, s a fák,

A fűbe csillogó kis bogár

Az égből napfény és hold sugár,

Teremtő szavára, ezt zengi karával:

Nem jó egyedül.

Nem csupán földi az értelem,

Tudják azt fenn is a mennybe,

Mi lenne, jó lélek, én velem.

Ha nem volna jegyesem,

De, Jézus az enyém,

Vérével eljegyzett engemet!

Bár bűnös valék,

Megmosott szent vérével,

Üres az élet, mit lelkem bír,

Nem ijeszt, pedig néma sír

Értem szenvedve, értem megvetve,

Győzzön a síron át.

S nyitva menny ajtaját

És ő az enyém,

Vérével megmosott engemet

Méltatlan valék, méltatott érdeme,

Szeretve várnak az angyalok,

Én erre mindennap gondolok,

Eljön hű jegyesem és elviszen engemet.

Ó, milyen jó!

Home