Atyám, ne fond karod nyakamba
Atyám, ne fond karod nyakamba, lágy ölelésed folytogat,
Lehervadt régen orcám hamva, tartsd vissza most a csókodat,
Mert vétkeztem Te ellened, nem vagyok többé gyermeked.
Koldus vagyok, rongyos ruhájú pazarló léha, sőt vak is,
Nem illet engem csak a vájú, megelégedném azzal is,
Hadd most a régit, fényeset, leszek legkisebb béresed.
Kiadtad már a rám eső részt, nem jár nekem már semmi más,
Hogy ínséget láttam s törődést csak én, csak én vagyok hibás,
Eltékozoltam jussomat, mindent, mit név és otthon ad.
Ujjamra mégis gyűrűt húzol, diszesre váltod rossz gúnyám,
Szíved szerelme most is unszol sok bánat járta év után,
Ó, ház, Atyai juss örök eléd roskadva megtörök.
Nagyobb a szíved, mint a vétkem, mint ennen kebleden a vágy,
Kivet mindenki szomjan, étlen, Te vagy most egyetlen barát,
Magam utálom, más kerül, Te szeretsz híven egyedül.
Atyám, ölelj hát csókold arcám, édesb akár bocsánatod,
Kit vissza vártál, bűne harcán Fiad meghalt s feltámadott
Ó, hív a ház, add a sarut, ki elveszett, ma hazajut.
Home