Zarándok utamon haladva én
Zarándok utamon haladva én, amikor el lankadok,
Megfáradt szemem a távolba néz, Felém egy szebb hon ragyog.
Ott ragyog hervadhatatlan koronám, Int felém egy égi kar,
Megváltóm ott reám szeretve vár, Ó, bárcsak mennék hamar.
Bár göröngyös tövises is az út és a kereszt oly nehéz,
Lábaim vérzik könnyes két szemem, Mégis a távolba néz.
Hogyha az ellenség tör ellenem, remegve meg állok én,
„Légy bátor én veled vagyok” – hangzik Megváltóm szava felém.
Vággyal a szívembe így folytatom utam feléd, szép hazám,
Míg végre benned megpihenhetek, Harc és szenvedés után.
Nincs semmi érdemem gyarló vagyok, Jézus kegyelme csupán
E hon felé most útban vagyok én, Hol nyugalom vár reám.
Home