Mester! A bősz vihar dühöng

Mester! A bősz vihar dühöng, hullám fölé hullám kél.

Sűrű a felhő, sötét az ég. Nincsen oltalom, nincsen segély!

Nem bánod, ha elveszünk is, hogy alhatol mélyen?

Minden percben rettegtet a halál a háborgó örvényen.

A szél és habok engednek nekem, csend legyen.

A tenger dühe kárt nem teszen, sem démon, ember, vagy akármi legyen.

Nem merülhet el a hajó, ha benn az ég, föld s tenger Mestere pihen;

Szelíden engednek mind nekem, csend legyen, csend legyen;

Szelíden engednek mind nekem, csend, csend legyen.

Mester, a bú és a bánat, gyötrelmével földre hajt,

Zajgó szívem kínjai mélyek: Oh, ébredj s szüntesd a bajt.

A bűn és aggály esője zuhog lelkem felett

És elveszek, elveszek jó Mester! Siess, védj meg engemet.

Mester! A rémület elmúlt, az elemek pihennek,

Napfény ragyog csendes tó tükrén, békéje van keblemnek.

Várlak, óh, áldott Megváltó, ne hagyj el egyedül

S vígan érek így kívánt révbe, hol az üdv rám földerül.

Home