Éjjel és nappal, mindig egy magam voltam
Éjjel és nappal, mindig egy magam voltam,
Annyira fájt a magány.
Hallottam énekelni embereket,
És ámulva figyeltem én.
Így zengett: Utaidon, utaidon,
Boldogan indulok már.
Jézusom, mindig veled megyek,
Őrizd az életem.
Énekük, éreztem, a szívemig ért el,
Bár minden oly furcsa volt még.
Csillogó szemmel mondták nékem a hírt,
Hogy Jézus ma engem is hív.
Nem zavar már, ha rólam gúnyosan szólnak,
Szívük nem élvezte még.
Azt a nagy kincset, amit Jézus adott,
Egy nap mikor engem hívott.
Home