Volt idő, hogy Krisztus nélkül
Volt idő, hogy Krisztus nélkül csak magamnak éltem én;
Csöndes hívás hangzott bennem, mégis így szólt büszke szívem:
„Semmit te, csak mindent én; semmit te, csak mindent én!”
Ám Ő meglelt s nyugtot nyertem ott a kereszt rejtekén.
Láttam ott a nagy kegyelmet s büszke szívem lassan engedt:
„Van, mit te, de van, mit én; van mit te, de van mit én.”
Napról napra a kegyelme hévvel áramlott belém.
Kisebb lettem s azt suttogtam szívem mélyén, forró vágyban:
„Többet te és alig én; többet te és alig én.”
Égbe nyúlik sok hegy orma és a tenger ó! mily mély
Ámde még nagyobb kegyelme, teljes lett a győzedelme:
„Mindent csak te, semmit én; mindent csak te, semmit én!”
Home