Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik

Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik,

Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik;

Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem,

Vajon színed eleibe mikor jutok, élő Isten?

Könnyhullatásim énnékem kenyerem éjjel-nappal,

Midőn azt kérdik éntőlem: hol Istened, kit vártál?

Ezen lelkem kiontom és házadat óhajtom

Hol a hívek seregében örvendek szép éneklésben.

Én lelkem mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire?

Bízzál Istenben, nem hágy el, kiben örvendek végre,

Midőn hozzám orcáját nyújtja szabadítását;

Ó! én kegyelmes Istenem, mely igen kesereg lelkem!

Sebessége árvizednek és a nagy zúgó habok

Én rajtam összeütköznek, mégis hozzád óhajtok;

Mert úgy megtartasz nappal, hogy éjjel vigassággal

Dicséreteket éneklek néked, erős őrizőmnek.

Mondván: Isten én kőszálam, mire felejtesz így el?

Ellenségim vannak rajtam, gyászban járok veszéllyel.

Mert az ő hamis nyelvek csontjaimban megsértnek,

Mert így bosszantnak ellened: Lássuk hol vagyon Istened?

Én lelkem mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire?

Bízzál Istenben, nem hágy el, kiben örvendek végre.

Ki nekem szemlátomást nyújt kedves szabadulást,

Nyilván megmutatja nekem, hogy csak Ő az én Istenem.

Home