Mikor szemlélem, Alkotónk

1. Mikor szemlélem, Alkotónk

Erőd és bölcsességed

És nagy szerelmed,

Mely reánk kiárad folyton Tőled:

Az ámulattól nem tudom,

Hogy kellene magasztalnom

Neved, Atyám, Úr Isten!

2. Akárhová tekint szemem,

Műved csodáit látja;

A nagy pompában fénylő menny

Erődet prédikálja.

Ki tette fel rá a napot?

S olyan fényt annak ki adott?

S a csillagok ser'gének?

3. A szélnek utakat ki szab?

Ki ád esőt az égből?

Ki nyitja meg a föld keblét,

S áldást hoz a mélységből?

Erő, dicsőség Istene,

Jóságod elhat messzire

A véghetetlenségig.

4. Téged hirdet napfény s vihar,

A tengernek fövénye,

A föld kis férge mondja, hogy:

„Az Istent minden félje!”

A fű, a fa, vetés, virág

Együttes szóval felkiált:

„Dicsőség Alkotónknak!''

Home