Álmodból, ember, ébredj már
1. Álmodból, ember, ébredj már!
Meddig fogsz még aludni?
Fel, fel, mert az idő lejár
S veszélybe fogsz majd jutni!
Így nem állhatsz előtte meg
Ítéletre kell majd menned,
Hogy fogsz megmenekülni?
2. Körülvett tégedet az éj,
Korunk romlottság éje;
Alszol mélyen, az Úr beszél
De nem ébreszt intése!
A rest-nyugvást megkedvelted,
A napfénynek hátad veted
És így elfordulsz Tőle!
3. Isten kiált s tovább alszol;
Ő hív, – de mind hiába,
Igéjében erősen szól,
De nem hallgatsz reája;
Most mindezekre nem ügyelsz,
Sőt könnyelmű bűnnel felelsz,
Istenre nincs szükséged!
4. Megváltód sír – és te nevetsz,
Rettentő bűneidben;
Magához hív, – de nem felelsz,
Hiába érted minden.
Hogy kér! – s nem jut eszedbe sem;
Tesz érted többet, mint ember
S gúnyolod szeretetét!
5. Pedig gyorsan jön a halál:
Elhalt már sok barátod.
A bűnben élsz folyton tovább
S mint vak ezt már nem látod.
Nem félsz, nem kérsz bocsánatot
Istentől, tartván bánatot,
Míg itt nincs élted vége!
6. Én Istenem! Segíts és add,
Hogy szívem belsejében
Támadjon fény s én magamat
Megláthassam egészen!
Ó Jézusom, jövel belém
Szent fényeddel és tárd elém
Lelkemnek nagy ínségét!
7. Uram, adjad Szentlelkedet
Világosságul nékem,
Amely felébreszt engemet
S ne éljek már a bűnben!
Rázz fel engem, mélyen alvót,
Hogy értvén jóra intő szód,
Ne jussak kárhozatra!
Home