Ó, legeltesd drága pásztor

1. Ó, legeltesd drága pásztor,

Legeltesd a lelkemet!

A te édes legelődön

Lelem én meg üdvömet.

Ott terem csak, – sehol másutt

A valódi élet-fű,

Melytől erőt nyer a lelkem,

Fejlődik és bizton nő.

2. Vannak a te legelődön

Kívül még más legelők;

Itt is, ott is a világban

Könnyedén fellelhetők,

Tarka réttel, színpompával,

Bő terméssel gazdagon,

Mindezekben csupa méreg,

S mámorító nedv vagyon.

3. Legeltem én már ezeken,

Meg is rontám magamat;

Ott hevertem nyomorultul,

S elhagyott az öntudat.

Gyűlöletnek, rút önzésnek

Vihara megcsapdosott,

Testiségnek, hamis élvnek

Karma összemardosott.

4. De te jöttél és kihoztál,

S legelődre átvittél

És azóta észre térve,

Az én lelkem újra él.

Oltalmazva legelődön

Még sok miljó juh legel,

Kikkel egykor haza terelsz

Az örök akolba fel.

Home