Mikor a Siont az Isten
Mikor a Siont az Isten
Fogságból kihozá híven,
Úgy mentünk, mint egy álomban,
Víg nevetés volt szájunkban.
Dicsekedtünk a mi nyelvünkkel,
És énekeltünk nagy örömmel;
A pogány közt minden mondta:
Ez nyilván az Isten dolga.
Az Úr mutatá hatalmát,
Mivelünk tőn nagy csudákat,
Azért őt dicsérjük itten,
Örvendezzünk szíveinkben!
Hozd ki, Úr Isten, a többit is, :/:
Vesd végét ő fogságuknak is,
Mint az erős zúgó széllel
Mind e föld megszárad széjjel.
Akik nagy könnyhullatással
Magot vetnek nagy bánattal,
Aratáskor azok széjjel
Aratnak majd víg örömmel.
Sírva mennek ki a vetésre, :/:
A magot hintik keseregve,
De a jó kévéket aztán
Béhordják nagy vigasságban.
Home