Lelkem hozzád kíván menni

Lelkem hozzád kíván menni,

Veled lenni,

Ó, életem kővára,

Mert nálad talál oltalmat,

Nyugodalmat,

Te lehetsz várt javára.

Nem bízhatom érdememhez,

Mert fejemhez

Köttetett a gyarlóság;

Ha vizsgálom testem s vérem,

Megesmérem:

Nincs bennem semmi jóság.

Az Úrnak parancsolatját,

Akaratját,

Ó hányszor hágtam által!

Hányszor volt munkám éretlen

És rendetlen

Erőtlenségem által!

Ha lelkem gerjed a jóra,

Majd sátora,

A halandó romlott test

Készségét balra fordítja,

Megtompítja,

Hogy légyen a jóban rest.

Ezért gyakran azt mívelem,

Ha nincs velem

Az Úrnak segedelme,

Miről tudom, hogy helytelen,

Törvénytelen

S lelkemnek veszedelme.

Ily bűnös gyarló voltommal,

Oltalommal

ügyemben nem lehetek,

Tettető igazságomért

Jutalmat s bért

Hasztalan követelek.

Mert ki saját erejének, érdemének

Nagyságát veti, hányja,

Szükség: légyen feddhetetlen

Okvetetlen,

Mint a törvény kívánja.

Tudom, hogy a kegyességnek

És hűségnek

Vagyon drága jutalma;

De azt adja kegyelemből,

Nem érdemből

Az Istennek irgalma.

Én azért ez oltalomhoz,

Mint kőfalhoz

Egyedül támaszkodom;

Jézusomnak kegyelméhez,

Érdeméhez

Jó hittel ragaszkodom.

Te pedig, ki által élek,

Ó Szentlélek,

Úgy igazgasd dolgomat,

Hogy e jót nálam tarthassam

S megmutassam

Hálaadó voltomat.

Home