Mire távozol tőlünk

Mire távozol tőlünk, Úr Isten,

Ily messze, és magad mit rejted el?

E sok ideig való ínségben,

Miért hogy minket így felejtesz el?

Ím, az istentelen kevélységgel

Kergeti a szegényt és nyomorgatja:

Hálója essék az önnön nyakába!

Mert az istentelen dicsekedik,

És gyönyörködik kívánságában.

Dicséri a fösvényt, hízelkedik,

Istent káromol felfuvalkodván,

Akit megutál nagy hívságában,

Sőt kevélységében így gondolkodik:

Hogy nincsen Isten, azzal csúfolódik.

Ő bolondságában úgy elmégyen,

Erős ítéletedet nem féli.

És kevélységében szól nagy fennen,

Ellenségit is semminek véli.

Könnyen elfúhatja, azt ítéli,

Végre mond: bátran lakom és csendesen,

Soha nem esem szerencsétlenségben.

Átokkal, szitokkal rakva szája,

Szól az ő nyelve csak álnokságot,

E nyelvet szoktatta csalárdságra,

Mellyel szerez sok bút és bánatot.

Tolvajok módján megáll barlangot,

Leshelyből a szegényre ólálkodik,

Hogy megfoghassa, csak azon forgódik.

Uram, tekintsd meg a nyomorultat,

A szelídeket kegyesen tartsd meg;

Vedd füledbe ő kiáltásukat,

Erősítsd szívüket, vigasztald meg.

A szegény árvákat védelmezd meg,

Zabolázd meg az erőszaktevőket:

E földön óvd a gonoszoktól néped.

Home