Úr Isten, én idvességem

Úr Isten, én idvességem,

Éjjelnappal kiáltok hozzád!

Könyörgésemet meghallgassad,

És tekintsd meg nagy ínségem!

Kegyesen hajtsd hozzám füledet,

Értsd meg én esedezésemet!

Az én lelkem nyavalyákkal

Teljességgel eláradt, eltölt:

Mint aki már a sírba készült,

És a pokolra alászáll,

Vagyok ahhoz szinte hasonló,

Akinek már kész a koporsó.

Megfosztattam életemtől,

Mint akiket agyonvertenek,

Kik a halottak közt hevernek,

Kikről már nem emlékezel.

Kik eltemettetvén feküsznek,

És te kezedből kiestenek.

A koporsóba től engem,

Bévetél a setét mélységben,

Holott haragod nyom keményen;

Elborítád szegény fejem

Nagy árvizednek habjaival,

Mik rám rohannak nagy zúgással.

Engem te megutáltatál,

És tőlem én ismerőimet

Elvitted, elhagytak engemet,

És a tömlöcbe taszítál,

Holott kemény fogságban vagyok,

Melyből ki nem szabadulhatok.

Uram, miért vetsz el engem,

Miért rejted el szemeidet?

Szegény vagyok, erőm elveszett,

Jaj, mely igen gyötrettetem!

Ez én régi nagy ínségemben

Előtted vagyok rettegésben.

Nagy haragod reám borult.

Nagy rettegés engem körülvett,

És teljességgel elmerített,

Mint az árvíz, reám tódult.

Sanyargat engem minden dolog,

Valamely énkörültem forog.

Home