Keserves szívvel Magyarországban mondhatjuk magunkról

A nagy siralmat, kit Jeremiás régen írt zsidókról:

Emlékezzél meg, hatalmas Isten; nyomoruságinkról ;

Tekints mi reánk, állj bosszút immár mi nagy romlásinkról!

Mert örökségünk tőlünk fordúla pogány nemzetségre,

Mi lakó helyünk szálla mi rólunk idegen népekre.

Édes atyánktól immár megváltunk, árvaságra juttunk,

Édes anyánkkal mind egyetemben özveggyé maradtunk.

Megszomjúhozván, a mi vizünket drága pénzen isszuk;

Nagy fáradsággal bégyüjtött fánkat immár áron vesszük.

Sírván mondhatjuk, felséges Isten: vétkei atyáknak,

Kik mi közülünk régen kimúltak, mireánk szállának.

Kegyetlen szolgák nagy dühösséggel rajtunk uralkodnak;

Nem találhatunk már reménységet szabadulásunknak.

Nagy félelemmel és rettegéssel pusztában bujdosunk:

Eledelünket, mi életünket kezünkben hordozzuk.

Tisztes asszonyok tisztaságukban meggyaláztatának,

A gyenge szűzek sok városokban szeplőket vallának.

A fejedelmek akasztófára felfüggesztetének,

És vén népeknek ó tekintetek nem becsültetének.

Ifjú népekkel és gyermekekkel gonoszúl élének;

Kegyetlenséget, éktelenséget köztünk mívelének.

A mi szívünknek minden öröme már elfogyatkozék,

Gyülekezetűnk nagy siralomra fordula s változék.

A mi fejünknek szép ékessége kiesék közülünk:

Jaj mindörökké immár minékünk, mert igen vétkeztünk!

Nagy bánat miatt mi szívünk, lelkünk igen keseredék,

S a mi szemünk siralom miatt mind megsetétedék.

Keresztyéneknek lakó helyeik úgy elpusztultanak,

Hogy vadak, rókák, hamis tanítók most immár ott laknak.

Te pedig, kegyes, irgalmas Isten, örökké megmaradsz,

Te országodban, birodalmadban örökké megállasz.

Miért örökké elfelejtkezel mi rólunk, Úr Isten?

Miért hagysz minket sok ideiglen e veszedelemben?

Téríts tehozzád, és mi megtérünk, kegyelmes Úr Isten!

Újítsd meg immár mi napjainkat, mint régi időben.

Home