Nézz szét, szívem
Nézz szét, szívem, mily öröm ért,
A nyár, a napfény, ó, de szép!
Az Isten adta nékünk.
Csak nézz a földön szerteszét,
Mint bontja mezőnk szép díszét,
Lásd, nékünk nyílnak, s értünk,
Mily illatos a kertünk!
Lomb-dúsan állnak mind a fák,
Fű rejti el a föld porát
Szép bársony-zöld ruhával.
Őt áldja fű, fa, minden ág,
A tarka rét, a sok virág;
Ha szellő szárnya lebben,
Nem szól a hárfa szebben.
A kis pacsirta égbe száll,
Az erdő mélyén kis madár
Kibújt a rejtekéből,
Dalt zeng a kedves csalogány
És véle örvend valahány.
Visszhangzik, zeng a vígság;
Hegy, völgy, halom és síkság.
Én mért pihennék szótlanul,
Hisz naponként megáld az Úr!
Kelj hálaérzet bennem!
Mint kis patak, oly vígan folyj,
Zengj énekem, csak róla szólj;
Az Alkotóról híven,
Zengj háladalt, én szívem!
Home