Irgalmas Jézusunk keble és
Irgalmas Jézusunk keble és karja,
Hű szíve tárva vár, várva vár rég.
Mért veszne életed ott a viharba,
Bár az üdv réve int hívón feléd?!
Jézus így szólongat: „Jöjj hozzám, jöjj el!
Bűnterhelt szívedet add nekem át!”
Jól tennéd-e, ha nem hallgatnál arra,
Ki érted áldozta önmagát?!
Ő békéltette meg mind e világot,
Életén nyerte meg váltságodat.
Szögektől átjárva, függőt a fán ott
S lett mindünk bűnéért szent áldozat.
Vérével törlé el mind a mi vétkünk,
Golgota fáján az ítéletet.
Ő, a bíró, halt meg önmaga értünk
S immár az üdvösség miénk lehet!
Indulj hát bűnös és kérd a kegyelmet,
Téged az irgalom bősége vár!
Míg régi Ádámod bűnben veszteglett,
Ím az új boldogan, megváltva jár.
Mért térne vissza az, aki szabad lett,
Önként rabéletre szánva magát?!
Nem, inkább zengjük mennyei Atyánknak
Szívből a hála, a hála dalát!
Hűséges Úr, lelkem jegyese, Jézus,
Váltságod érdemed mind az enyém,
És Te sajátodnak ismersz el mindig.
Ezt hiszem és boldogan áldalak én.
Kárhozat útjáról hívtál el engem,
El többé senki sem ítélhet már!
Ujjongó lélekkel egyre csak zengem:
Vége a rabságnak, száll a madár!
Home