Testvérek, menjünk bátran
Testvérek, menjünk bátran,
hamar leszáll az éj,
E földi pusztaságban
Megállni nagy veszély.
Hát merítsünk erőt
A menny felé sietni,
Nem állva megpihenni
A boldog cél előtt.
A keskeny útra térünk,
Ne rettentsen meg az;
Ki elhívott, vezérünk,
Tudjuk, hogy hű s igaz.
Mint egykor ő tevé,
Most véle s benne bízva,
Arcát ki-ki fordítsa
A szent város felé.
Óemberünk ha szenved,
Az jó nekünk, tudom;
Ki vérnek, testnek enged,
Az nem jár jó úton.
A láthatót ne bánd,
Csak rázd le, mi kötözne:
Hadd törjön éned össze,
Menvén halálon át.
Zarándok módra járva,
Legyen kezünk üres;
Csak terhet vesz magára,
Ki pénzt, vagyont keres.
Hadd gyűjtsön a világ,
Mi tőle el se kérjük,
Kevéssel is beérjük,
Bennünket gond se bánt.
Az út el van hagyatva,
Borítja sok tövis;
nehéz emelni rajta
Még a keresztet is.
De egy út van csupán,
Így hát előre bátran,
Keresztül minden gáton,
Hű Mesterünk után.
Úgy járunk itt, lenézve,
Mint ismeretlenek;
Sokan nem vesznek észre,
Hangunk se hallva meg.
De aki ránk figyel,
Víg énekünket hallja.
Szent reménység sugallja,
Mit ajkunk énekel.
Ha botlanak a gyöngék,
Segítsen az erős;
Hordjuk, emeljük önként,
Kin gyöngesége győz.
Tartsunk jól össze hát,
Tudjunk utolsók lenni,
A bajt vállunkra venni
E földi élten át.
Menjünk vígan sietve,
Hisz utunk egyre fogy;
Nap megy napot követve,
S a test majd sírba rogy.
Csak még egy kis tűrés!
Ha őt híven követjük:
A láncot mind levetjük
S vár ránk az égi rész.
Elmúlik nemsokára
a földi vándorút,
És az örök hazába,
ki hű volt, mind bejut.
Ott vár angyalsereg,
Ott várnak mind a szentek,
S az Atyánál pihentek,
Megfáradt gyermekek.
Home