Hallottuk, Isten, füleinkkel

Hallottuk, Isten, füleinkkel,

Amit régenten cselekedtél,

Nékünk atyáink mondották,

Kik nagy dolgaidat látták;

A pogány népet kezeddel

Elvesztéd, földét elpusztítád;

Néped más helyre vitted el,

Holott ismét megszaporítád.

Mert nem ő fegyverük által lett,

Hogy ők megülték e jó földet;

Nem az ő kezük, sem karjuk

Volt nekik szabadítójuk,

De te orcád tekintése

És a te karod és jobb kezed

Őket így megsegítette,

Mert őhozzájuk volt jó kedved.

Úr Isten, te vagy én királyom

És az én teljes vigasságom!

Jákóbnak küldd segedelmed,

Amint régenten mívelted.

Általad ellenséginket

Megökleldezzük és megrontjuk,

És a mi gyűlölőinket

A te nevedben letapodjuk.

Mert én nem bízom kézívemben,

Sem az én éles fegyveremben;

Az engem meg nem szabadít,

Ha az ellenség megszorít,

De te tartasz meg bennünket

Minden mi ellenségünk ellen,

És a mi kergetőinket

Elveszted, és ejted szégyenben.

Azért az Istent magasztaljuk,

És szent nevét örökké áldjuk;

Mindennap dicsérvén őtet,

Hirdessük nagy kegyességét!

De minket te megvetettél,

És juttattál nagy szégyenségben,

A hadba velünk nem jövél,

Hogy megtartottál volna épen.

De mi teéretted naponkint,

Üldöztetünk e világ szerint;

Miként az ártatlan juhok,

Kik a mészárszékre valók.

Kelj fel azért, mit aluszol?

És álmodból már serkenjél föl,

Támadj föl, és hatalmadból

Ments ki minket e nagy ínségből!

Home