Természet útján míg vagyok
Természet útján míg vagyok: erőim érzem, mily nagyok;
És nem is sejti még a főm, hogy nincs erőm.
Világ, ha mélyen áthatott, nem érzem, éltem mily bukott
De büszke hittel küszködök, előtörök.
Lakozom mélyben, bűnben én, felszínes élet az enyém
Kitűnni vágyom s mi felránt: gőg és ábránd.
Ha végül hozzád térek én, leleplez, áthat itt a fény
És magam látom, mint soha, kitakarva!
Szentséged fénye hull le rám, az erőm tőled már fogytán
Mindent, mi volt én átadok és meghajlok.
Sötét gőg volt és csúf vakság, miben a szívem mélyen járt
Önhittség volt, min itt álltam, megutáltam!
Nincs már az itt, mit gőg kíván, nem járok épen, csak sután.
Betölt a szégyen s rossz érzet: hogyan kérjek?
Haláltól véred megmentett, haragtól élted most ment meg;
Valóban foltos és szegény vagyok még én.
Kérnélek most, de nincs hitem, keresni téged kell nekem,
Újíts meg, látod itt utam, segíts Uram!
Home