Emlékezzél meg, Úr Isten

Emlékezzél meg, Úr Isten,

Dávidról és ínségéről,

Ki néked megesküdt szívből,

És fogadást tett hűségben

Az Úrnak, kit Jákób tisztöl.

Ezt, úgymond, én fölfogadom,

Hogy nem megyek be házamba,

Se le nem fekszem ágyamba,

Szemeimet be sem hunyom,

Szempillámat le sem zárva;

Nyugalmam addig nem lészen,

Míglen helyet nem keresek

A Jákób nagy Istenének,

Holott sátort szerzek szépen,

Hol dicsősége lakozzék.

A Dávidnak az Úr Isten

Megesküdt mint szolgájának,

És ő bízvást hihet annak:

Ím, a te nemzetedből én

Székedre királyt állatok!

És aztán a te gyermekid

Megtartják én kötésemet,

És bizonyságtételimet,

És örökké a te székid

Megülik, mint örökjüket.

Mert e Siont az Úr Isten

Választá lakóhelyének,

Mondván: e hely kell kedvemnek,

Itt lakom minden időben;

Ez helye jótetszésemnek.

Én őket megelégítem,

Kenyért adok a szegénynek,

Ruhájába üdvösségnek

Papjait felöltöztetem;

Örömük lesz a híveknek.

Fölnevelem ez egy magvát

Az én szolgámnak, Dávidnak,

Kit én fölkentem magamnak.

Fölkészíttettem lámpását,

Hogy lássa világát annak.

De viszont ő ellenségit

Öltöztetem nagy szégyenben,

Midőn a koronát fején

Meglátják, és dicsőségit,

Hogy megvirágzik ékesen.

Home