Dicsérjétek az Urat

Dicsérjétek az Urat,

Mert nagy ő jóvolta,

És örökké megmarad

Az ő nagy irgalma.

Akik megváltattak

Őáltala kegyesen,

Kíntól megtartattak,

Őtet dicsérjék híven.

Kiket ő támadatról

És napenyészetről,

Dél felől és északról

Bégyűjte sok földről,

Kik a szörnyű pusztán

Idestova bujdostak,

Semmi várost ottan

Lakásra nem találtak.

Holott nekik nem vala

Ételük, italuk,

Min lelkük elbágyada,

Nagy bú szállott rájuk.

Ez ő ínségükben

Istenhez kiáltának,

Kitől nagy kegyesen

Megszabadíttatának.

És igaz úton őket

Nagy szépen hordozá,

Holott lelnének helyet,

Városra juttatá.

Ezek hát víg szívvel

Az Úr Istent dicsérjék,

Minden népnek széjjel

Nagy csudáit beszéljék.

Hogy a szomjú lelkeket

Megitatá vízzel,

És mind az éhezőket

Bétölté étellel,

Kik a nagy setétben

Fogságban hevertenek,

Halálos ínségben

Nagy vasakat viseltek.

Mert az Isten igéit

Ők meg nem gondolák,

És az ő jótanácsit

Megveték, csúfolák,

Melyért ők keményen

Megostoroztatának,

Segedelmük nem lőn,

Midőn így kínlódnának.

De, hogy ő szükségükben

Kiálták az Urat,

Megmenté őket menten,

Viselvén gondjukat.

Ő nagy hatalmából

Fölbontá kötelüket,

Halál árnyékából

Elkibocsátá őket.

Ezek áldják az Istent,

Dicsérjék kegyelmit,

Minden nép közt óránként

Hirdessék csudáit.

Istennek szívükből

Áldozzanak hűséggel,

Csudatételiről

Énekeljenek széjjel.

A bolondok kínlódnak

Az ő bűnük miatt,

Az Isten haragjának

Érzik bennük súlyát.

Sem étel, sem ital

Nem kell semmire nékik,

Mert a szörnyű halál

Szemük előtt forgódik.

Mihelyt ők kiáltának

A kegyes Istenhez,

Tőle megtartatának,

Lőn nékik kegyelmes.

Mihelyt ő egy szót szól,

Megjobbul az erőtlen,

A beteg meggyógyul,

Mert megmenti az Isten.

Hajókon akik járnak

A széles tengeren,

Nagy veszélyben forognak,

Kereskedést űzvén,

Azok értik dolgát

És nagy hatalmát látják,

Számtalan csudáját

A mélységről gondolják.

Hogyha ő a szélnek szól,

Megindul legottan,

Nagy hirtelen felzúdul,

S habokat széjjelhány,

Melyek felütköznek

És az eget verdesik,

Ismétlen ledőlnek;

Rettegnek, akik nézik.

Széjjel úgy tántorognak,

Mint egy részeg ember,

Semmihez nem kaphatnak,

Mert széles a tenger.

De ha e veszélyben

Az Istenhez kiáltnak,

Megmenti kegyesen,

Hogy ne hánykolódjanak.

Jó időt támaszt ismét,

A tengert enyhíti,

Felemelt habok vizét

Szépen lefekteti.

Ott igen örvendnek

A tenger csöndességén,

Ha a partra értek,

Amit kívántak szintén.

Ezek áldják az Istent,

Dícsérjék kegyelmit,

Minden nép közt naponként

Hirdessék csudáit.

És dícsérjék őtet

A gyülekezetekben,

Magasztalják nevét

A vének seregében.

Ő a folyóvizeket

Szintén kiszárasztja,

A csurgó kútfejeket

Szárazra fordítja.

A gyümölcsös földet

Meddő parlaggá teszi,

Mert itt sok bűnöket

Tettek, és azt bünteti.

Esőkkel nedvesíti

A száraz földeket,

Folyással ékesíti

A sovány helyeket.

És az ily földeket

Adja éhező népnek,

Hogy itt lakóhelyet

És várost építsenek.

E földet ők bevetik,

És szőlőt ültetnek,

És szép fű nevekedik,

Hasznára a népnek.

És őket megáldja,

Hogy szaporodhassanak,

És fogyatkozása

Ne legyen a csordának.

De elfogynak ismétlen,

És sanyargattatnak,

Elynomatnak szertelen,

És szorongattatnak.

A fejedelmeket

Megvetettekké tészi,

A pusztában őket

Út nélkül széjjelviszi.

Kegyesen fölemeli

Ő a nyomorultat,

Cselédit kiterjeszti,

Mint a sereg nyájat.

A jók, kik ezt látják,

Örvendez az ő szívek;

De szájukat dugják,

Akik gonoszul élnek.

Akinek esze vagyon,

Megnézze ezeket,

És meglátja jó módon

Az Isten kegyelmét.

Home

Next song