Fölkelt immár a szép hold

Fölkelt immár a szép hold,

A csillagezres égbolt

Oly tisztán tündököl,

Az erdő áll sötéten,

S fehér köd künn a réten,

Csodásan száll a légbe föl.

Mély csend borult a földre,

S mit alkony leple föd be,

Meghitten integet,

Mint nyájas, tiszta hajlék,

Hol nappalodnak terhét

Kialhatod, feledheted.

Nem látod-é a holdat?

Fél arca int, mosolyg csak,

Pedig kerek, egész.

Van sok, mit itt az ember

Nem lát jól földi szemmel,

És oktalan nevetni kész.

Mint gyenge, földi lények,

Kik bűn útjára tértek,

Mi nem sokat tudunk;

Sok csalfa képet űzünk

Sok furfangot kifőzünk,

S a céltól csak

messzebb jutunk.

Add, hogy üdvöd keressük,

Ne a mulandót lessük,

Ne kössön fénye meg;

Hagyj egyszerűvé válni,

S előtted élni, járni,

Mint vidám, boldog gyermekek!

Ha jő a végső óra,

Fordítsd a kínt is jóra,

És adj csendes halált;

Ha innen elvezetsz Te,

Ó, hadd jutunk egedbe,

Úr Istenünk és jó Atyánk!

Home