Ó, én Uram, ki erőt adsz énnékem
Ó, én Uram, ki erőt adsz énnékem,
Szeretlek téged, míg leszen életem.
Én magas kőszálam, ó, én Uram,
Erős bástyám és erős kőváram!
Én erős Istenem és bizodalmam,
Idvességemnek bizonysága, pajzsom!
Midőn az Urat dicsérvén kérem,
Ellenségimtől ő megtart engem.
Halál fájdalmi hogy körülvennének,
Béliál folyói rettegtetnének,
Pokol kötele vala körülem,
Csaknem a halál tőribe esém.
Ily ínségemben az Úrhoz kiálték,
Nagy szükségemben Istennek könyörgék,
Szózatom templomába felhata,
És kiáltásom fülibe juta.
Legottan a föld szörnyen megindula,
A hegyek fundámentoma mozdula,
Rengedeznek, reszketnek szertelen,
Mert haragra indult az Úr Isten.
Nagy sűrű füst mégyen fel az ő orrán,
Rettenetes tűz szájából kirohan,
Mely miatt az ég széjjel villámlik,
Mert az ő sebes haragja látszik.
Lehajlatá az eget és lejöve,
Lábai alatt homály setétsége;
Alászálla Kérubimon ülvén,
És a szélnek szárnyain repülvén.
Nagy setét ködben magát befedezte,
Melyben magát, mint sátorban, rejtette,
De a fényesség, mely nála vala,
A sűrű ködöket eloszlatá.
Nagy kőesők hullnak, tűzláng villámlék,
Az Úr mennydörgése égen hallaték;
Rettenetes szó adaték tőle,
Kőesőt, villámlást földre löve.
Elszéleszté azokat nyilaival,
És elrettenté ő villámlásival;
Meglátszának a vizek mélységi,
Felnyilának a földnek fenéki,
A te feddésednek súlyosságától,
És haragos orrodnak fúvásától.
Onnan fölül kezeit lenyújtá,
És engem a vizekből kivona.
Megszabadíta én ellenségimtől,
Megmente hatalmas gyűlölőimtől,
Kik rám rohannak én ínségemben;
De gyámolom lőn nekem az Isten.
Térhelyre hoza s kimente engemet,
És mutata énhozzám nagy szerelmet,
Megfizete az igazság szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint.
Mert az Úrnak útától nem tértem el,
Az én Istenemtől nem szakadtam el,
Ítéletire szüntelen néztem,
És szent törvényét meg nem vetettem.
De mindenkor híven előtte jártam,
Gonosztételtől magamat megóvtam:
Megfizete az igazság szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint.
Szent vagy és jóltevő a jóltevőkkel,
És igazat téssz igazán élőkkel,
Tiszta vagy azokhoz, akik tiszták,
Elfordulsz tőlük, akik gonoszak.
Nyomorult szegényeket megsegíted,
A kevély szeműket megszégyeníted;
Nékem, Uram, szövétneket gyújtasz,
És a setétben világot nyújtasz.
Teáltalad ellenségim seregin
Általfutok, átszököm kerítésin.
Mely tökéletes az Isten úta,
Tiszta és próbált az ő mondása.
A benne bízóknak ő erős pajzsa,
Ez Istennek de ki lehetne mása?
De holott volna oly erős kőszál,
Mint az Isten, aki minket táplál?
Az Isten erejébe felöltöztet,
És útaimban jól vezérl engemet,
Lábam gyorsítja, mint a szarvasnak,
Magas hegyimre hogy felhághassak;
Ő tanítja kezemet hadakozni
És az acél kézívet elrontani;
Idvességednek paizsát nekem
Adod, és jobb kezed megtart engem
Él az Isten, kinek legyen dícséret,
Áldom én idvezítő Istenemet,
Ki énnékem e hatalmat adta,
Ellenségimet meghódoltatta.
Megőriz engemet ellenségimtül,
Kiken engem fölemelt fejedelmül;
Az erőszaktévőtől oltalmaz,
Ki mindenkor halálomra vigyáz.
Azért dícséretet mondok tenéked,
A pogányok közt magasztallak téged,
Szent nevedet éneklem szüntelen,
Hogy te királyodat felségesen.
Megsegítéd, vele től kegyességet,
És néki jelentél ily idvességet.
E megkenett Dávidnak főképen,
És maradékinak mind örökkön.
Home