Ha alkonypírbíborba vonja

Ha alkonypír bíborba vonja

Az esti égnek fellegét,

Eltűnik már a nap sugára

S madárdaloktól zeng az lég;

Hálával megtelik a szív

És minden áhítatra hív.

Bár hallgatag a rét virága,

De szótlan is imát rebeg,

És színpompás kelyhét kitárva

Fejét szelíden hajtja meg.

Az égbe küldi illatát,

Az Alkotóhoz sóhaját.

Oly kedves a hűs esti élet,

Mikor minden nyugodni tér,

Ó! ember, int a szép természet,

S a csendes elközelgő éj:

Légy telve hálaérzettel:

Te is imába mélyedj el!

Home