Lábaidhoz hullok tört reménnyel

Lábaidhoz hullok tört reménnyel,

Mert por és hamu vagyok csupán,

Ámde lelkem, mit fényed vezérel,

Bízva fordul kereszted után.

Bús szívvel jobban epedve vár rád,

Mint esőért szomjú föld eped.

Ó! jövel, zúdítsd rá élet árját,

Jöjj és egyesíts engem veled!

Istenem, én méltó nem vagyok rád,

Ám magam tenéked átadom.

Itt a szívem, hozza hódolatját

Nagy kegyelmedért, Szabadítóm!

Ó! örök szeretet mély csodája,

Mindenek feje, Isten Fia!

Egyesül velem az ég királya,

Bár vagyok a semmiség maga!

Home