Sötét kietlen vidéken

Sötét, kietlen vidéken,

Egy bárányka tévelyeg,

Búsan béget félelmében,

Minduntalan megremeg.

Elszakadt a kedves nyájtól,

Maga sem tudja, hogyan,

Ám az úttól messze távol,

Élete tán veszve van.

Égig nyúló sziklák orma,

Vad bozótok sötétje,

Szakadékok haláltorka

Néz mindenütt feléje.

Riadtan jár meg-megállva,

Jobbra balra nézeget,

Bármerre megy mindhiába,

Innen kiút nem vezet.

Segítséget bármiképpen

Hasztalan remél és vár,

Itt a borzalmak völgyében,

Ő a halál foglya már.

Nem is bírja gyenge lába,

Fáradtan a földre dől,

De a puszta némaságba,

Egy ismerős hang vegyül.

Halld meg, lásd meg,

földi vándor,

Mily csodás nagy szeretet,

Hogy Jézus az áldott Pásztor,

Így keres meg tégedet.

Nevét hallja a közelben,

Félelme már száll tova,

Szikla gördül, bozót zördül,

S mellette áll pásztora.

Már nyújtja a kezét érte,

Szeretettel, gyöngéden,

Felemeli az ölébe,

Becézgetve szelíden.

/: Halld meg, lásd meg,

földi vándor,

Mily csodás nagy szeretet,

Hogy Jézus az áldott Pásztor,

Így keres meg tégedet. :/

És sietve indul vele,

Ezer akadályon át,

Hogy mielőbb visszavigye

Az elveszett báránykát.

A többiekhez megérkezve,

Édes öröm támad ott,

Mert az, aki el volt veszve,

Végre megtaláltatott!

Home