Mély gyászba borult a természet

Mély gyászba borult a természet,

Nap, hold, minden csillagokkal;

Dél, kelet, észak és enyészet

Sírt a sok szent asszonyokkal,

Mikor a Megváltó szenvedett,

Feszíttetvén keresztfára,

Mikor meghalt s eltemettetett,

Hogy lenne váltságunk ára.

De e mély gyászos siralomnak

Vége leve nemsokára,

És az érzékeny közbánatnak

Harmadnap lőn véghatára;

Elmúlt a gyász, megszünt a jajszó,

Az öröm visszaadatott,

Hogy hallatott ez angyali szó:

Nincs itt az Úr, feltámadott!

Ó, hát ezen mi is örüljünk

Az istenfélő hívekkel;

E feltámadt Úrhoz készüljünk

Buzgó és kegyes lélekkel;

Keljünk fel a bűn halálából,

Akik még abban heverünk,

Sőt gyarlóságunk mély álmából,

Uram, költs fel, arra kérünk I

Hogy így szent példádat követvén,

Éljünk új és szent életet;

Minden bűnünket hátra vetvén,

Úgy nyerjük meg jó kedvedet;

Végre rövid életünk után

Egyességedben lehessünk,

Az igazság egyenes útján

Szent országodba mehessünk!

Home