Ó, mely boldog az oly ember éltében
Ó, mely boldog az oly ember éltében,
Akit az Isten bévett kegyelmélben,
Sok vétkeiről elfeledkezett,
Bűnös fejének megkegyelmezett,
Boldog az s lehet teljes bizodalma,
Kinek a Krisztus paizsa s oltalma,
Mert nem árt annak a bűn s a halál,
Ámbár a törvény ellene fennáll.
A törvény súlyát hogy kezdém vizsgálni,
Eröm mivoltát azon megpróbálni,
Azonnal lelkem, jaj, elrémüle,
Testem és vérem bennem elhűle.
Mert tudom nyilván, mely nagy gyarlóságom,
Ó, mely számtalan bűnöm s adósságom;
Ha törvény szerint bán az Úr velem,
Soha nem fordul napra éjjelem.
De hogy szívemet emelém végtére
Az én Uramnak elégtételére,
Érdemét hittel hozzám kapcsoltam,
Legottan lelkemben megújultam.
Mert igazsága reám kiterjedett,
Melyért a nagy Úr nékem megengedett,
A törvény átkát rólam elvévé,
Nagy kegyelmének tőn részesévé.
Hát benned vagyon minden bizodalmam,
Ó, áldott Jézus, paizsom s oltalmam,
Tudom, vétkeim sokak és nagyok,
Magamban féreg, por, hamu vagyok.
De te kedves vagy, Uram, az Istennél,
Érdemed drágább előtte mindennél,
Ha igazságod pártomat fogja,
Soha nem lészek a halál foglya.
Azért hitemmel tehozzád elmégyek,
Nem hogy érette bért kívánjak s végyek,
Mert tudom: Istennek ajándéka,
Hát szívemnek ez teljes szándéka,
Hogy érdemedet elfogadjam ezzel,
Mint drága jóra kinyújtatott kézzel,
És megmutassa együgyűségem,
Hogy benned légyen én reménységem.
De mivel gyarló szolgád e hűségben,
Te, ki lakozol odafent az égben,
Küldd el lelkedet, hogy vezéreljen,
Tanítson: hozzád mennem mint kelljen.
Ó, ne hagyj Uram, ne hagyj el engemet,
Oltalmazd híven én gyarló fejemet,
Hogy holtom után hozzád mehessek,
Az igazak közt bő részt vehessek.
Home