Lábaidhoz hullok tört reménnyel

Lábaidhoz hullok tört reménynyel,

Mert por és hamu vagyok csupán;

Ámde lelkem, mit fényed vezérel,

Bízva fordul kereszted után.

Bús szívem jobban epedve vár rád,

Mint esőért szomjú föld eped.

Ó, jövel, zúdítsd rá élet árját,

Jöjj és egyesíts engem veled!

Istenem, méltó én nem vagyok rád,

Ám magam tenéked átadom.

Itt a szívem, hozza hódolatját

Nagy kegyelmedért, Szabadítóm!

Ó, örök szeretet mély csodája!

Mindenek feje, Isten Fia;

Egyesül velem az ég Királya,

Bár vagyok a semmiség maga.

Megváltóm irgalma s szenvedési

Bűneim örökre elvevék;

S Lelke lelkembe szeretve vési

Örök béke mennyei jelét!

Home