Mint árva vándor
Mint árva vándor, járom utam.
Oly elhagyott e zord világ!
Az ösvény szűk és csupa tövis:
Bú, baj, sötét szomorúság.
De vár reám szép égi hazám,
Hol minden bánat véget ér,
Felejtve kínt, letéve terhét,
A fáradt vándor hazatér.
A föld, az ég is ködbe borul,
Komor a táj, és fény se kél,
Vad felhők gyűlnek, zúg a vihar,
Homályba vész a messzi cél.
De mennybe ér majd földi utam,
Az Úrnak fénye felragyog.
Ha átkelek az égi folyón,
Mind várnak már az angyalok.
Home