Buzdítsd fel Uram, lelkemet

Buzdítsd fel Uram, lelkemet,

Hogy dicső fejedelmemet,

Kit, míg a mérték bételt,

Sok szenvedés felszentelt,

Kísérjem a Golgotára,

Hol igazságod oltára,

De a körül kegyelmednek

Jó illatjai terjednek.

Te, kit az égből lehallott

Szó Isten fiának vallott,

Melyet megerősítél,

Mikor csudákat tettél:

Rád nem jöhetett a vádban,

Hogy álnokság volna szádban;

Nem vala több célod ennél,

Hogy széjjel járván, jót tennél.

Mégis, mint egy nyilvánlévő

Hitető, vagy gonosztévő,

Halálra kerestetel,

Törvénybe idézteteI.

Ellened az ütött pártot,

Ki veled egy tálba mártott,

Árát felvette vérednek,

Már utánad leselkednek.

Sőt kiment a szentencia,

Hogy vagy a halálnak fia;

A töviskoronával

S a megátkozott fával,

Amelyet válladra tőnek,

A feszítők előjőnek;

Vernek és csúfolnak egyre,

Mig kivezetnek a hegyre.

Itt tested dárdával szúrva,

Kezed, lábad szeggel fúrva,

Végig a magas kereszt

Oldalain vért ereszt,

Míglen, lehajtván fejedet,

Atyádnak ajánlt lelkedet

Kiadod, leírhatatlan

Kínok között, ó ártatlan.

Már ezt a nap sem állhatja,

Megsötétül ábrázatja;

Hát én rád hogy nézhetek?

Ó, Megváltóm, reszketek,

Mert a világ bűne terhét,

Melyet most a bíró rád vét,

Sokkal neveltem éltemben:

Te szenvedsz az én képemben.

Uram, e szent vért tekintsd meg.

Lelkem ez által tisztítsd meg;

Ne legyek én átkozott,

Ha kezesem áldozott

Én ez oltárt megölelem,

Ha szorongat a félelem,

Biztatásomat halálom

Óráján ebben találom.

Home