Porok vagyunk, porrá lészünk

Porok vagyunk, porrá lészünk.

E világtól búcsút vészünk.

Mint az árnyék, elenyészünk.

Itt nincsen semmi állandó,

Minden változó, múlandó,

Rövid életü, s halandó.

Emberek, tapasztaljátok:

Egyaránt tartozik rátok

A paradicsomi átok.

Annyi nyugvó helyet adnak

Neked is, mint portársadnak,

Ha szemeid elszunnyadnak.

A holtak csendes kertjében

Melletted alszik békében,

Kit gyűlöltél életében.

Lelkem, ne bízz emberekben,

A földi fejedelmekben:

Nincsen segítség ezekben.

El kell múlni a porrésznek;

Ha kimegy lelkünk, enyésznek:

Szándékink mind semmik lésznek.

Így hát múlandó mindenem,

Amivel, bírok, csak te nem,

Mert örökké élsz, Istenem.

Te vagy lelkem bizodalma,

Szívem örök nyugodalma,

Hitemnek boldog jutalma.

Ha ostromol a test és vér,

Szegény lelkem csak hozzád tér,

Uram, kegyelmet tőled kér.

Ha reám kereszt tétetett,

Ha megúnom az életet:

Vígasztalsz, örök szeretet.

Ha sajtolgat a szegénység:

Hozzád vezet a reménység,

Édes Atya, nagy Istenség.

Ha rettent halálfélelem:

Édes Jézus, te légy velem;

Megtartó kezed ölelem.

Erősítsd gyenge hitemet,

Halálos küzdéseimet,

Segítsd, idvezitsd lelkemet.

Nyugodt lesz így porba szállnom,

Végső szómmal ezt kiáltom:

Jővel, Úr Jézus, Megváltóm!

Home