Királyok Királya
Remény nélkül bűnben éltünk, sötétben, elveszve,
Míg a mennyből közénk jöttél – testté lett a szent Ige.
Igaz lett az ősi Írás: szűz fogant a méhében,
Barmok között poros jászol lett a Király bölcsője.
Atya, Fiú, Szentszellem: Háromságban egy Isten!
Ég és földnek Szent Ura, Ő a Királyok Királya!
Hogy a bűnös embert megmentsd, vállaltad a kínhalált,
Keresztfára önként mentél, bűnünk átka szegzett át.
Még a szenvedések közt is imád értünk hangzott el,
Ez volt megváltásunk ára, Jézus értünk haltál meg.
Korán reggel, harmadnap, megrendült a föld és ég:
Ím a Bárány, feltámadt! A sír üres! Megváltónk él!
Jöhet bárki Hozzá ma, nincs már többé akadály,
Ingyen üdvösséget ad, örök életet kínál.
Most már Krisztus bennünk él, hús-vér templomok vagyunk,
Lelke lángja bennünk ég, egyháza mi vagyunk.
Vére által, nevében végre szabaddá lettem,
Jézus szeret, átformál, újat kezdett énbennem!
Home