Áldott az Úr, ki kezemet tanítja

Áldott az Úr, ki kezemet tanítja,

És ujjaimat a hadakozásra,

Áldott legyen az én jó Istenem,

Aki mindenkor megőriz engem!

Ő az én kőváram és szabadítóm,

Ő én paizsom és én oltalmazóm.

Tebenned vetem reménységemet,

Mert alám vetéd az én népemet.

De micsoda az ember életében,

Hogy őreá gondot tartasz ekképpen?

Micsodák az emberek fiai,

Hogy felséged őket így kedveli?

Az emberek dolgát ha megtekinted,

Legottan őket csak semminek leled;

Az ő napjai hamar elfogynak,

És mint az árnyék, ottan elmúlnak.

Hajtsd meg az egeket és szállj le menten,

Illesd a hegyeket, hogy füstjük menjen!

Küldjél villámlást, őket verd széjjel,

Mennyütő nyilaiddal széleszd el!

És segítségül kezed hozzám nyújtsad,

E nagy árvizet rólam elfordítsad,

És szabadíts meg veszedelmemből,

Őrizz a gonosz idegenektől!

Kiknek szájuk merő hazugságot szól,

Ő hamis kezükkel tesznek gonoszul.

Uram, néked mondok új éneket,

Megzendítem néked hegedűmet.

Mert te vagy, Uram, ki minden ínségben

Megoltalmazol bennünket kegyesen,

Dávidot, szolgádat megtekinted,

Az öldöklő fegyvertől megmented.

Ments meg kezükből ez idegeneknek,

Kik én ellenem szörnyen dühösködnek!

Szájuk beszéde merő hamisság,

Kezüknek dolga hitvány mulatság.

Hogy mint a szép plánták, a mi fiaink,

Felnevekedjenek mi szép leányink,

Kik szépségükben úgy villogjanak,

Mint ékes oszlopi a templomnak!

Hogy a mi tárházink tele légyenek,

Csordáink ezeriglen tenyésszenek,

Barmunk több légyen sok százezernél,

Mind falun, városon, mezőn széjjel!

Jól megrakottak légyenek ökreink,

Városinkra ne üssön ellenségink,

Földünkből senki el ne vitessék,

Utcáinkon panasz ne hallassék!

Ó, boldog nép, akit így megáld Isten,

És kinek ily jó szerencsét ad itten!

Boldog a nép és nem lesz szüksége,

Amelynek az Úr az ő Istene.

Home