Forog a szerencse

Forog a szerencse,

Mit bízunk őbenne?

Semmiben nem állandó.

Csak ideig kedvez,

Tündöklő üveghez

Mindenképpen hasonló.

Ki minthogy eltörik,

Így ő is változik,

Állapotja romlandó.

E rossz, csalárd világ,

Ki merő hamisság,

Engem már majd elveszte,

Mint halat horogra,

Úgy csala sok búra

Hízelkedő beszéde.

Étkével táplála,

Melyben rejtve nála

Iszonyú csalárd mérge.

Nyughatatlan sok gond

Íme, annyira ront,

Hogy nem soká megemészt.

Ha nem szánja lelkem

Teremtő Istenem,

Sok bú, siralom elvészt,

Sőt én ellenségem

Csudálja, hogy engem

A föld is el nem süllyeszt.

Éljek-e? – nem tudom,

Mert késik halálom

S kínjaim nevekednek.

Kétségbe essem-e,

Halált szerezzek-e

Nyomorodott fejemnek?

Azt nem mívelhetem,

Mert elveszti lelkem

Haragja Istenemnek.

Tűrnöm hát jobb lészen,

Mert még elővészen

Istenem, szent Fiáért.

Bűnöm elfelejti,

Pokolra sem veti

Lelkem, ki hozzá megtért.

Bár súlyos kereszttel

Próbál és megterhel

Méltatlan életemért.

Szenvedek békével,

Magamat is ezzel

Biztatom mindenekben

Szenvedett Megváltóm

Többet, én jól tudom,

Üdvösségemért testben.

Nem egyedül vagyok

Földön, ki nyomorgok:

Szenvedik ezt is többen!

Megszán még Istenem,

Ennyi sok siralmim,

Tudom, jóra fordulnak.

Múlnak sóhajtásim,

Noha most könnyeim

Szemeimből csordulnak.

Mint nap eső után,

Így bánatim után

örömim megújulnak.

Home