Öröködbe, Uram, pogányok jöttek
Öröködbe, Uram, pogányok jöttek,
És szent templomodat megfertőztették,
Jeruzsálem városát elrontották,
És széjjel nagy kőrakásokra hányták.
Szolgáidnak testek,
Akik megölettek,
Adattak a hollóknak;
Húsok te szentidnek
Ételül vettetnek
A mezei vadaknak.
A városon nagy sok vért kiontának,
A sok vér, mint vizek, széjjel folyának;
Tőnek oly szörnyű nagy öldökléseket:
Nem lőn, ki eltemetné a testeket.
A mi szomszédságunk
Csúfságot űz rajtunk;
Akik körűlünk laknak,
Minket nem becsülnek,
Sőt csak megnevetnek,
Csúfolnak és rútolnak.
Míg haragszol, Uram, reánk ekképpen?
Haragod míglen gerjedez ily igen?
Meddig terjeszted bosszúállásodat,
Mely minket, mint a sebes tűz, elfogyat?
Bosszúdat azokra,
Ontsd a pogányokra,
Kik téged nem tisztelnek!
Dűtsd az országokra,
Hol nevedet soha
Nem tisztelik a népek!
Mert Jákóbot ők megették, elnyelték,
Az ő nemzetségét megemésztették;
Minden házait földre lerontották,
Kietlen pusztaságra fordították.
Az atyák vétkéért,
Ne büntess mindezért,
Nagy haragod szünjék meg!
Jővel, mi Istenünk,
Mert igen gyötretünk,
És kegyelmesen tarts meg!
Tekintsd meg, Uram, kegyelmességedet,
A te szent nevedért segíts meg minket!
Szabadíts és tarts meg minket kegyesen,
Bűneinket bocsásd meg szent nevedben!
Hogy ne nevettessünk,
Kérdvén: hol Istenünk?
Verd meg a pogány népet!
Vérét szolgáidnak,
Mit ők kiontának,
Nékik el ne engedjed!
Jusson elődbe siralmuk azoknak,
Kik a rabságban óhajtnak és sírnak;
Siess, mentsd meg, hogy ők el ne vesszenek,
Kik immár halálra ítéltettenek!
Szomszédinknak épen
Fizesd meg hétképen,
Amit rajtunk míveltek!
Hogy téged, Úr Isten,
Szidalmaztak szörnyen:
Fizesd meg őnékiek!
És mi úgy, mint te nyájad és sereged,
Hálákat adván, magasztaljuk neved;
Dícséretedet mindenkor hirdetjük,
És nemzetről-nemzetre kiterjesztjük.
Home