Szomorú a halál a gyarló embernek
Szomorú a halál a gyarló embernek,
Halál követétől mindenek rettegnek,
Kiváltképpen kik e világban örülnek,
Nehéz e világtól megválni ezeknek.
Többet higgy a jégen rajzolt írásoknak,
Mint a csalárd világ sok biztatásának,
Szép szín alatt közli kis részét javának,
De semmit sem hihetsz állandóságának.
Romlandó az élet s csak veszendő hívság,
Hamar elenyészik, mint a gyenge virág,
Minden ékessége csak nagy sanyarúság:
Helyette vár reád a fényes mennyország.
Azért, gyarló világ, már maradj magadnak,
Ám tartsd barátidnak, kik benned vigadnak,
Tovább követője nem leszek utadnak,
Nem leszek bús rabja mulandó javadnak.
Tudom, kinek hittem és kinek szolgáltam,
Kit szeretett lelkem, kihez folyamodtam,
Kit hívtam Uramnak, ki mellett harcoltam,
Azért hűségemnek jutalmát találtam.
Elértem hitemnek egyetlenegy célját,
Vitézkedésemnek reménylett pálmáját,
Az örök életnek drága koronáját,
Hogy abban tiszteljem a mennyek királyát.
Ó, édes Megváltóm, ne nézd bűneimet,
Sok ellened való cselekedetimet,
Idvességem árát: tekintsd érdemedet,
Jövel, Jézus Krisztus, vedd hozzád lelkemet!
Igazságod szerint ne ítélj meg engem,
Mert semmi kegyelmet nem talál érdemem,
Nem lehet kívüled soha idvességem:
Jövel, Jézus Krisztus, édes reménységem!
Elvégeztem immár pályafutásomat,
E világon való zarándoklásomat,
Megtartottam hitem s igaz vallásomat:
Jövel, Jézus Krisztus, add meg koronámat!
Home