Én Istenem, én erős Istenem!

Miért hagyál el enynyire engem?

Kiáltásomtól a segedelem

Nagy távol vagyon.

Én kiáltok tehozzád egész napon,

De mégsem felelsz meg, nincs ki megtartson;

Még éjjel sem hallgatok semmi módon

Ez ínségben.

De te szent vagy és az Izráelben

Te szentséged megmarad mindenben:

Dicsértetel e gyülekezetben

Szívvel, lélekkel.

A mi régi atyáink teljességgel

Tebenned bíztanak jó reménységgel,

Szükségükben őket segedelmeddel

Megtartottad.

Ha ők szívből kiáltottak hozzád,

Mindjárt őket megszabadítottad;

Benned bíztak és őket nem hagytad

Esni szégyenben.

Én nem vagyok ember, de féreg lévén,

Minden népeknél vagyok nevetségben:

Csúfolnak, utálnak és megvet minden

És keserget.

Aki lát, minden csúfol engemet,

Száját elvonssza, szól merő mérget,

Fejét rázza, hunyorgatja szemét,

Reám néz szörnyen,

Mondván: ez ember bízott az Istenben,

Szabadítsa meg azért őtet innen;

Ha szereti az Isten, néki légyen

Segítségül.

Hogy te engemet anyám méhéből

Kihozál, ottan segedelmem lől,

Csecsemő koromban is egyedül

Csak benned bíztam.

Sőt, mihelyt anyám méhéből származtam,

Istenem voltál, reád támaszkodtam,

Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam,

Én Istenem!

Ne távozzál azért messze tőlem,

Ne hagyj el, mert nagy az én gyötrelmem!

Nincs segítőm, és az én sérelmem

Nem fáj senkinek.

Sok erős bikák engem körülvettek,

A básáni nagy ökrök reám törnek,

Megölni, megtaposni igyekeznek

Nagy méltatlan.

Az ő szájukat énreám tátván,

Mint ragadozó, sívó oroszlán,

Agyarkodnak, hogy engem torkukban

Béfalhassanak.

Könnyhullatásim, mint a vizek, folynak,

Én csontjaim helyükből kimozdulnak.

Szívem, mint viasz, olvad, bélim fájnak

Sebek miatt.

Mint cserép, minden erőm elszáradt,

Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt;

Porba vetél engem, érzem kínját

Halál mérgének.

Mert engemet sok ebek körülvettek,

Gonosz népek ellenem összegyűltek,

Kezeimet és lábaimat ezek

Általszúrták.

Én csontjaimat megolvashatnák,

Szörnyű szemeket reám fordítnak.

Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak,

Űznek csúfságot.

Elosztották egymás közt én ruhámat,

És öltözetemre vetettek sorsot,

Hogy abból ne metélnének foltokat,

Osztván részre.

Azért tőlem, Uram, ne légy messze,

Ne késsél, életemnek ereje!

Kérlek, siess, tekints ínségemre:

Légy segedelmül!

Mentsd meg életem az éles fegyvertül,

Védelmezz meg e sok dühös ebektül,

Egyedül-voltomat mentsd meg ezektül,

Jóvoltodbul!

Tarts meg az éh oroszlán torkátul,

És az egyszarvú fenevadaktul,

Mik mostan körülvettek nagy mordul,

Ó, tarts meg engem!

Melyért nevedet híven hadd dicsérem,

Az én atyámfiainak hirdetem,

És a szent gyülekezetben tisztelem

Felségedet.

Istenfélők, dicsérjétek őtet,

Jákób fiai, áldjátok nevét;

Izráel népe, féld e Felséget

Mint Istenedet!

Mert nem utálja a szegénynek ügyét,

És tőle el nem fordítja szent színét,

De ha kiált, meghallgatja kérését

Nagy kegyesen.

Azért dicséretem rólad leszen

Minden előtt a gyülekezetben,

És én fogadásim semmiképpen

Meg nem töretnek.

A szegények esznek, megelégesznek,

Téged az Istent keresők dicsérnek,

Él az ő lelkük, és benned örvendnek

Mindörökké.

E földi népnek minden serege

Az Úrhoz gyűl ez emlékezetre.

És a pogányoknak nemzetsége

Néki hajt fejet.

Mert egyedül az Úr bír mindeneket,

Övé az ország, és a pogány népet

Bírja, rajtuk megmutatván erejét

Kezeinek.

A kövérek, kik megelégedtek,

És kik már porrá lenni készültek,

Dicsérnek téged minden szegények

És nyomorultak,

És maradéki mindnyájan azoknak

Néked szolgálván, térdet-fejet hajtnak

És firól fira téged ők uralnak,

Ó, nagy Isten!

Home

Next song